Ezt eredetileg a facebookra akartam írni egy hírhez ami a Délmagyar felvásárlásáról szólt, de valami miatt nem engedi. Folyamatosan azt írja hogy " Sajnos ezzel a bejegyzéssel átmeneti probléma van..". Időközben rájöttem, hogy az ebben írtak másoknak is érdekesek lehetnek, ezért aztán most közzéteszem itt.

Nekem azért mindig eszembe jut ilyenkor a 90-es évek szegedi sajtóháborúja. A rendszerváltás előtt ugyanis a Délvilág (Egész pontosan Csongrád Megyei Hirlap- Délvilág) volt a megyei napilap a Délmagyar pedig Szeged és környékének volt a napilapja. Tehát szinte egyetlen megye voltunk ahol két helyi (megyei) napilap is megjelent. A Délvilágnak ráadásul igen komoly szerkesztőségi és ujságírói hálózata volt a megyében. Vásárhelyen, Szentesen, Makón a napilapnak helyi kiadásai jelentek meg. A privatizáció során előre tudható volt, hogy a Csongrád Megyei Lapkiadót felvásárló cég csak az egyiket (a Délmagyart) akarja megtartani Dlusztus Imrével az élen, a Délvilág szerkesztőségét pedig szélnek ereszteni, ezért a Délvilág dolgozói egy ügyes csellel átmentették a lapjukat a Délvilág Kiadó Rt-be a részvénytulajdonosok pedig a dolgozók voltak. Ezzel nem is lett volna gond, ha a privátizáció lezajlása után Dlusztus Imre be nem jelenti, hogy márpedig a Délvilág kiadó Rt megalakítása jogtalan volt, pláne nem vehette volna át a Délvilágot, ezért a Délvilág az övé, akkor is ha közben az Rt-be ment át. Hosszas bírósági eljárás kezdődött, majd mivel sok eredménye nem volt, később vadult a helyzet. A Délvilág RT. ugyanis egy igencsak sikeres vállalkozássá vált rendkivül rövid idő alatt. Hatalmas sajtóportfolióval rendelkezett, melynek része volt többek között rengeteg üzemi lap (pl. a Tisza Voláné) is. Ezt ráadásul bővítette is. Elindított és igen nagy példányszámban jelentetett meg egy vasárnapi hetilapot Déli Vasárnap címmel, amelyet rikkancsokkal terjesztett. (Ekkor kerültem én is hozzájuk, majd később voltam hivatalsegéd, sőt még korabeli írásaim és rejtvényeim közül is megjelentettek jópárat). Előkészítették a Délvilág Reggeli és Esti kiadását, amelynek egy látványos eleme volt, hogy a Délvilág lila szinnel "Reggeli" fejléccel jelent meg, de komoly, hogy mivel erősen volt akkoriban igény Esti kiadásra is ezért annak is erőteljes előkészületei folytak. Szegedi Napló címmel is kiadtak egy lapot, bár ez inkább csak a Délvilág mutációjának tűnt először, hiszen az első és az utolsó oldalban tért el a Reggeli Délvilágtól. Értelme az lett volna, hogy mivel a lapnak volt vásárhelyi, szentesi, makói kiadása, gyakorlatilag a Szegedi Napló lett volna a szegedi kiadás. (Most jut eszembe hogy a Kincskereső című gyermek és ifjúsági irodalmi lappal is voltak kavarások ekkor a két nagy kiadó háborújában, de ennek részleteire már nem emlékszem) A névhasználatot illetően már nem emlékszem, hogy a bíróság mondta-e ki, de igen valószinű, hogy a Csongrád Megyei Hírlap névhasználati joga a privatizációkor tényleg átkerült a Délmagyart kiadó céghez, de a szerkesztőség nem! Ezt a Délmagyar kiadójánál sajátosan értelmezték és ekkor kezdődött a tulajdonképpeni nyilvánosság előtt zajló sajtóháború ami éveken keresztül(!) tartott.
A Dm-et kiadó cég, minden Délvilág előfizető postaládájába Délmagyart dobott, amiben közölte a Délvilág előfizetőivel, hogy a Délvilág megszünt és ezentúl a Délmagyar fog nekik járni. Csakhogy ezzel egyidejűleg megkapta mindenki a Reggeli Délvilágot is és senki nem értette most akkor mi van?
Egyetlen nap telt el és a Délvilág Rt. az őáltala teljes joggal birtokolt Reggeli Délvilág napilap vezércikkjében közölte hogy ne higgyen senki a Délmagyarnak, mert ők az igaziak, és természetesen náluk kell jelezni ezután az előfizetési szándékot. A Délmagyarban Dlusztus Imre is írt egy dörgedelmeset arról, hogy hazudik a Délvilág Rt. és ők az igaziak, és innentől kezdve szinte napi szinten egymásnak mentek a főszerkesztők vezércikkekben. A Délvilág megszüntetési kísérlete azonban heves ellenérzéseket váltott ki az olvasókban, ezért rövid időn belül a Délmagyar helyett megjelent a Csongrád Megyei Hírlap -Délvilág a régi kék fejléccel és a Délmagyar helyett ezt dobálták az előfizetőknek. Így aztán éveken keresztül az a furcsa helyzet állt elő hogy két Délvilág is volt a Kék és a Lila.
Mivel a kékek folyamatosan azt állították, hogy az az eredeti, ezért a lilák akkoriban szokatlan és megdöbbentő lépést tettek. Egy hónapon keresztül minden egyes Csongrád megyei otthonba ingyenesen eljuttatták a Reggeli Délvilágot. Hatalmas propagandaharc indult az előfizetőkért. A kékek Dlusztus Imre vezetésével tulajdonképpen minden politikai erejüket bevetették a saját igazuk propagálására, napi szinten olvashattunk arról, hogy melyik országos és helyi politikus valamint közéleti személyiség áll ki mellettük míg a lilák ehelyett megpróbáltak egy "kurva jó" ujságot összehozni. Ez utóbbi főszerkesztői Nikolényi István és Bátyi Zoltán voltak. (Igen több is volt, mert a liláknál nem egyszemélyi uralom volt már csak a dolgozói tulajdonlás miatt sem.) Ekkor indult el például a Belami történei sorozat, rendszeres rovatot kapott Tarnai László, valamint amíg a kék ujságból sütött a politikai propaganda, addig a lila megpróbált az olvasókat közvetlenül érdeklő közéleti eseményekkel és jó adag helyi bulvár sztorival foglalkozni. Sőt a megyei hírek mellett egyre nagyobb terjedelemben foglalkoztak a szegedi dolgokkal így már Szegeden is megérte előfizetni. Ez nagyon bejött. Gyakorlatilag az történt, hogy a lilák folyamatosan növelték az előfizetői létszámukat, valamint a lap oldalszámát és a példányszámot is ezzel tulajdonképpen a földbe döngölték a Délmagyart, és az annak mutációjaként megjelenő kék Délvilágot. Fénykorában a "lila Délvilágnak" 160ezer feletti példányszáma volt!!
Mindeközben a DM kiadója sem hagyta annyiban a dolgot és perek tucatjai indultak a névhasználat a kiadói jogok valamint a Sajtóház használati jogában is. (A sajtóház akkor a Stefánián volt. Első emelet Délmagyar, második emelet Lilák, harmadik emelet Tiszatáj) Ez utóbbiról csak annyit érzékelt az olvasó, hogy D.L. többször is felszólította a lilákat hogy takarodjanak a sajtóházból, mert nem jogosultak ott tartózkodni. Ennél egy kicsit kevésbé "pikirtebben" megfogalmazva a valódi baj az volt, hogy a két szerkesztőségnek közös volt a telex és faxterme, a fotóstúdiója és még egy pár dolog. Így például ugyanabban a sötétkamrában hívta elő a kék és a lila fotósa is a felvételeit, ami főleg lapzárta környékén kisebb-nagyobb súrlódásokat okozott. A Dm kiadója szerint az épület tulajdonjoga is őket illette, hiszen azzal együtt vásárolták meg az egykori lapkiadót, akkor viszont hogy lehet, hogy a konkurencia az ő épületükön belül működik és többek között az ő fotóstúdiójukat használja?
Visszatérve az előző bekezdés végéhez, miután a lilák földbe döngölték a kékeket és még a Délmagyar poziciói is inogni kezdtek emiatt, az olvasó számára sokáig úgy tünt, hogy lenyugodnak a kedélyek. Igaz, hogy továbbra is két Délvilág volt, de már nem háborúztak vezércikkeben és így tovább. De mindeközben a DM kiadója más módszert választott. A Délvilág RT dolgozói részvényeit kezdte el felvásárolni tulajdonképpen irreális áron, így aztán gyorsan növelte tulajdonrészét a Délvilág RT-ben. Abban a pillanatban amikor a tulajdoni többsége pedig egyetlen részvénnyel túllépte az 50 %-ot (ami egy tél közepi pénteki nap délutánjára esett) erőszakkal elfoglalta a második emeletet és közölte az ott dolgozókkal, hogy vagy aláírják azt hogy ezentúl a DM-nek dolgoznak, vagy pedig lehet húzni elfele! Szombaton már csak a kék Délvilág jelent meg, amiben pársoros írás szólt arról, hogy a Délvilág Rt. részvényeinek többségét felvásárolta a DM kiadója, és ezzel a lila Délvilág megszünt, mostantól már tényleg csak a kék maradt. Akik pedig a Délvilág Rt-ben maradtak, azok az akkorra már igencsak lecsökkent számú üzemi lapokban dolgozhatnak tovább, ami ugye mint említettem írásom elején a Délvilág RT. portfoliójába tartoztak. (De hogy ugyan hol, arról nem szólt a fáma!)
A dolgozók közül volt aki azonnal aláírta a DM papírját, de a legtöbben eleinte nem. Sokan hittek ekkor még a csodában mind a szerkesztőség tagjai, mind az olvasók közül. Egy hét múlva el is indult egy fő profilja szerint kulturális és színházi témákkal foglalkozó hetilap, aminek a nagyobbik fele nem éppen erről szólt, hanem a lilák egykori szerkesztőségének tagjai írtak bele közéleti cikkeket, és mindenki arra várt mikor jelentik be egy új napilap indulását. Évekkel később olvastam egy Nikolényi Istvánnal készült -eredetileg- rádióriportot arról, hogy bár az előkészületek megtörténtek, sőt az új napilapnak még egy demó száma is kijött, de sajnos nem sikerült pénzügyi befektetőt találniuk. Aki lett volna azok is visszariadtak a DM kiadójának hatalmas politikai erejétől így inkább visszaléptek az utolsó pillanatban. A szerkesztőség tagjait azonban a fenti hetilapból eredő bevételekből nem lehetett sokáig kifizetni, így végül később a legtöbben aláírták a DM kiadójának feltételeit. Azért még egy darabig keresték a befektetőt és sokáig megvolt a remény, hogy csak sikerül, de végül feladták a reményt.
Ez lett az évekig tartó sajtóháború vége. Tehát nem a jobb győzött hanem az erősebb, erőszakkal és sokkal több pénzzel. De olyan sokáig nem tartott ez az állapot, mert az évekig tartó háború felőrölte a DM kiadójának anyagi hátterét, amiből sokáig nem tudtak kimászni, de ez már egy másik történet.
Fenti írásom saját emlékezetem alapján íródott. Nyilván nem emlékszem már mindenre, és pláne nem részletekbe menően, de remélem azért arra megfelelő volt, hogy bepillantást nyerjen a város életének egy olyan korszakába amire a fiatalabbak életkoruk miatt nem emlékezhetnek, az idősebbekben pedig talán előjött most pár emlék. Természetesen minden pontosítást, saját emléket etc. a fentiekkel kapcsolatban szívesen veszek! :)